Számtalan olyan család van, akik befogadnak egy kutyát, majd miután megszületik az első gyerek, szinte azonnal meg is válnak tőle. Több okot is felsorolnak arra, hogy miért kell a család kedvencének az egyik legörömtelibb időszakban elhagyni megszokott otthonát, de ezek közül talán csak az elfogadható, ha a kutya veszélyes az újszülöttre. Ez azonban nagyon ritka.

Mária családjába előbb érkezett a kutya gyerek, akit a szerencsének köszönhetően találtak meg.

"Prézlit 3-4 hónaposan találtuk egy árokba dobva, csont és bőr volt, tele élősködővel, bőrig ázva. Eleinte az volt a terv, hogy elajándékozzuk, hiszen mi akkor egy kis belvárosi lakásban laktunk és sejtettük, hogy nagy kutya lesz belőle. Persze mire jelentkeztek érte, már semmi pénzért nem váltunk volna meg tőle." 

Prézli remek családba érkezett, azonban osztoznia kellett a szereteten a legújabb kis jövevénnyel. 

"A kislányunk két évvel később érkezett, így eleinte Prézlike nagyon féltékeny volt. Amikor csak a gyerekkel voltunk, odafurakodott, hogy inkább vele foglalkozzunk, igényelte a figyelmünket, ahogy eddig is, de rövid időn belül megértette, hogy nem csak ő van már. A kis gazdija most két éves és imádja őt! Szeretgeti, eteti, játszik vele, nyúzza, de ha épp nincs velünk, akkor is rendszeresen emlegeti, igazi sikersztori az ő "összemelegedésük". Nemrég elköltöztünk Budapest agglomerációjába, és itt már nem kell otthon hagynunk Prézlit, ha a játszótérre indulunk, így a kislányom is többet lehet az imádott barátjával. A " kiskutya" - ahogy mi nevezzük, igazi családtag!"

Nagyon fontos, hogy még időben éreztessük a kutyussal, hogy már nem ő az első számú "gyerek" a családban, és a minimális féltékenységet még idejében el tudjuk felejtetni vele. Prézli esetében is remekül látható, hogy 2 éves kis gazdája imádja, és a kutya is viszont szereti annak ellenére, hogy eleinte féltékeny volt. Megéri foglalkozni velük, és nem rögtön megválni tőlük!

Sok olyan történetet hallottunk már, hogy az állatok megérezték előre valamilyen katasztrófa előjelét, és nemes egyszerűséggel ezt jelezték is a gazdájuknak, aki vagy komolyan vette őket, vagy nem. Biztos mindenki ismeri Oscar cica történetét, aki egy idősek otthonában leheveredik azok mellé a lakók mellé, akiknek már nincs túl sok hátra. (Amennyiben el akarod olvasni a teljes sztorit, itt találod) 

Lényeg, hogy az állatoknak van hatodik érzéke, ez tuti, és Noémi története meg is erősített bennünket ebben.

"A mi családunk tagja egy német dog, aki elképesztő türelemmel és szeretettel vigyáz a kisfiamra. Történt egyszer, hogy lefektettem aludni a gyereket, és én is már ágyban voltam, amikor a kutyánk elkezdett nyafogni. Nem vinnyogott, nem nyüszített, hanem szó szerint vinnyogott. Nem tudtam mire vélni a különös hangot, amit azelőtt sose hallatott, minden esetre kiküldtem a szobából, ő azonban nem adta fel. Állandóan visszajött és nyafogott. Én úgy gondoltam, hogy biztosan pisilnie kell, így nagy nehezen rávettem magam arra hogy kiszálljak az ágyból, és kiengedjem. Ő azonban nem az ajtó felé ment, hanem a fiam szobája felé, ahol leült, és meg sem akart mozdulni. Ekkor már sejtettem, hogy valami nincs rendben."

Szerencsére Noémi ezután már nem próbálta meg kiterelni a kutyát, hanem inkább a biztonság kedvéért, ránézett a fiára, és nagyon jól tette. "A fiam a földön hevert és alig kapott levegőt, kruppos rohama volt. Ha a kutyánk nem jelez, akkor valószínűleg soha nem hallom meg, hogy valami nagy baj van, és bele sem merek abba gondolni, hogy ennél sokkal rosszabb is történhetett volna. Ezért is örülök neki, hogy a fiam mellett van egy kutya is a családban, hiszen úgy reagálta le a problémát, mint egy jó nagy testvér."

Az állatok nem véletlenül jeleznek, ha valami baj van, hiszen náluk ez ösztönös. Gondoljatok csak bele, a gazellák is figyelmeztetik egymást, ha észrevesznek egy ragadozót a környékükön, sőt a majmok és a madarak többsége is hasonló taktikát alkalmaz veszély esetén. Bízzatok ti is a kutyátokban, és ha valami szokatlant művel, ne szidjátok össze rögtön, inkább próbáljátok meg kitalálni, hogy mi baja lehet.

Mivel az utóbbi napokban kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem, gondoltam egy minisorozaton keresztül bemutatom nektek az én eddigi kutyáim életét, legalább is azt a részét, amire emlékszem. A történetek nagy részében én még gyerek voltam, tehát ezt akár egy jó példának is lehet venni. Szóval akkor, kezdjünk bele!

A mi családunk mindig is állatbarát volt. Amióta az eszemet tudom, nálunk vagy csirkék, kacsák, libák szaladgáltak, vagy kutyák és macskák, vagy mindkettő kiegészítve őzikével, vaddisznóval és nyuszival. Én el sem tudtam képzelni sokáig, hogy milyen az, ha az embernek nincs egy kis kedvence, akit szeretgethet. 

Szinte az összes kutyánkat valamilyen úton-módon kaptuk, természetesen kivétel erősíti a szabályt. Panni, az első kutyám is ilyen volt, egyik ismerősünktől hoztuk el, akiknél kiskutyák születtek. Emlékszem, kis barna pamacs volt, amikor először megláttam, és az előző gazdája Pumuklinak nevezte el. Nekünk ez annyira nem tetszett, mert hát mégis csak lány volt, így a Panni mellett döntöttünk. Egyszerű is, könnyen megjegyezhető, nem volt vele probléma, és ő is elég gyorsan hozzászokott.

Panni, Killer és Bambi

Szóval hát Panni szeretett nálunk, hatalmas volt a kert, imádott szaladgálni. Mivel a kutyák is társas lények, ezért örökbe fogatunk mellé egy spánielt, Akkát, Új kutyánk Kákalaki Akka után kapta a nevét, és nagyon-nagyon jól kijöttek egymással. Én gyerekként élveztem, hogy két kutyám is van, de úgy igazából Pannit tartottam jobban annak. Nem is azért, mert Akka később jött, csak ő kicsi volt, édes, és a szülinapomra kaptam. ÉN.

Pannival nem volt sok probléma. Évente vittük fodrászhoz, imádta a gyümölcsöket, különösen a barackot, tudta, hogy kell a szomszéd német juhászkutya elé úgy odaállni, hogy ne érje el a kerítésen keresztül, és ha arról volt szó, hősiesen megvédett. Tényleg tökéletes volt első kutyának, azonban az ember néha hibázik.

Akka és Panni rengeteget játszottak. Azonban egyszer kicsit több is történt, mint játék és hát Panni vemhes lett. Sokat jártunk vele orvoshoz, hogy minden rendben van-e vele, ki tudja-e hordani a kölyköket, de végül is minden remekül ment, három cuki kutyusnak adott életet: Bucinak, Macinak és Jucinak. Szerencsére hamar találtunk nekik gazdikat, az egészséges kiskutyák 10 hetesen már ki is kerültek a szerető otthonukból.

Amilyen könnyen ment a szülés és a nevelés, valami utána nem stimmelt Pannival. Körülbelül 3-4 éves lehetett, nem emlékszem már rá, de arra igen, hogy az orvos a műtét után csak annyit mondott, ha túléli a három napot, akkor nem lesz probléma. Ki kellett operálni a méhét, ugyanis mégsem viselte annyira jól a vemhességet, mint mi azt gondoltuk.

Szerencsére egész életében ennyi problémája volt, semmi több. Tízévesen aztán a kis szíve már nem bírta az iramot, és anyukám kezében elaludt. Én nagyon sírtam, ő is nagyon sírt, hiszen egy remek kutyát veszítettünk el.

Amennyiben palotapincsit szeretnétek, első kutyának én csak ajánlani tudom. Gyerekbarát, szerethető, kedves, de emellett kicsit harcias, és nagyon jó őrzővédő. 

Sajnos kevésbé jó képeket találtam róla, ezért elnézéseteket kérem.

Igaz, hogy nem kutya, de valljuk be: a napokban világot látott hír minden állatszeretőt megrázott, ezért is gondoltam, hogy írok róla. 

Mi történt?

Röviden és tömören: egy osztálykiránduláson részt vevő fiú minden kihelyezett tiltás ellenére benyúlt Zara, a vemhes szurikáta ketrecébe, aki megharapta a srácot. Valószínűleg a félelemtől vagy az ijedségtől reflexből le akarta rázni a kezéről az állatot, de az erősebbre sikeredett a kelleténél, és egy földhöz csapáshoz vezetett. Természetesen a kisállat nem viselte ezt jól, gondozója azonnal újra próbálta éleszteni, de sajnos sem őt, sem a kölykét nem sikerült megmenteniük.

Természetesen nem ismerem a körülményeket. Nem tudom, hogy az osztálykiránduló csoportnak elmondták-e az őket kísérő tanárok, hogy ne piszkálják az állatokat. Nem tudom, hogy a fiú saját ötletből, vagy esetleg felbujtásra nyúlt be a ketrecbe. Nem tudom az előzményeket, és valószínűleg már nem is fogom megtudni, de egy valamit tudok: a szülők, és a gyerekeket kísérők is nagyot hibáztak. 

Miért?

A szülők azért, mert nem tanították meg a gyereküket arra, hogy tiszteljék a természetet, hogy ne ártsanak neki, és legfőképpen, ne nyúljanak olyan állatokhoz, amik vadon élnek, vagy amiről előzetesen nem tudták meg, hogy nem harap/karmol/csíp. Az már csak egy plusz dolog, hogy a Kecskeméti Vadaspark területén számtalan táblát kihelyeztek, hogy ne bántsák az állatokat, és ne nyúljanak a szurikáta ketrecébe. Ha még a szülői nevelés nem is, de egy alap mondatértelmezés valószínűleg a legtöbb gyereknek nem okoz gondot.

A másik nagy hibát a gyerekeket kísérők követték el, hiszen nem szóltak annak a gyereknek, hogy kisfiam, ne nyúlj bele, mert ki van írva HATALMAS betűkkel, hogy agresszív, és terhes, és bajod lesz. Vagy akár a vadasparkba való belépés előtt közölni velük, hogy semmilyen állathoz ne nyúljanak, főleg, ha ezt kifejezetten tiltja a tábla.

Én is voltam gyerekként a Kecskeméti Vadasparkban, nálunk is kimászott a majom a ketrecből, de egyikünknek sem jutott eszébe az, hogy megfogja, megrúgja, megkergesse, pedig a mi osztályunk sem csupa kis angyalokból állt. 

Sajnálom nagyon a kis Zarát, és a meg nem született kölykét, és valamilyen úton-módon kicsit sajnálom a srácot is, de hát ő kereste magának a bajt, viselje a következményeit.

Szerintem nagyon sokan elgondolkoztatok már azon, hogy merjetek-e vállalni egy pici gyereket, és egy majdnem kölyök kutyát. Természetesen nagyon sok tényezőn múlik a jó együttműködés, de a legfontosabb a kutya nevelése, habitusa, és az, hogy mennyire képes egy másik gyerekkel együtt élni.

Evelin már akkor felkészítette a most két éves Chloet kisbabája, Kristóf érkezésére, amikor ő még csak a pocakjában volt. " Chloe egy igazi gyerekkutya, nagyon sokat kell foglalkozni vele, megy a folyamatos játék, így a terhességem nagy részében is sokat sétáltunk, sokat mozogtunk, ami nekem is nagyon jót tett. Tisztában volt vele az első pillanattól fogva, hogy itt valami új lesz, és persze, ahogy tudtam, én is felkészítettem őt a változásra."

Ebből is látszódik, ha egy kutya megfelelően van kezelve, ha kielégítik a mozgásigényét és időben, úgymond elmagyarázzák neki, hogy nem csak ő lesz már, akit ez a család szeretgetni fog, akkor nem lesz semmi probléma.

"Szerencsére a baráti körünkben rengeteg kisgyerek volt, így mindannyian tudtuk, hogy nem lesz probléma a babával. Szülés után, amikor hazajöttünk természetesen én voltam neki a fontos, nekem nagyon örült. Megmutattuk neki a kisbabát, akit érdeklődve figyelt a kiságyában. Eleinte kissé féltékeny volt, amíg én etettem, addig folyamatosan az ölembe bújt volna, és többször is nyüszített, ha nem tudtam vele foglalkozni. Nem sokkal ezután bevezettük azt, hogy amíg én a picivel foglalkoztam, addig a párom játszott Chloéval és így helyre jött a rend, ő is megértette, hogy nekem más feladatom is van. Most már imádja, állandóan figyeli, nincs-e valami baja, odaviszi neki a játékait, hogy játsszon vele, valószínűleg a jövőben sem lesznek együttélési problémáik."

Evelinék esete, ahogy már írtam, tökéletesen leírja azt a példát, milyen az, ha egy kutyával foglalkoznak, ha egy kutya tudja, hogy változás lesz, és még ha eleinte egy kicsit nehézkesen is indul az összeszoktatás, a jó nevelésnek köszönhetően pillanatok alatt hozzászokik az új jövevényhez. Példát lehetne venni róluk.

A francia és angol buldogok, és a boston terrierek az utóbbi időben egyre több háztartásban találhatóak meg. Kicsik, aranyosak, rendkívül makacsok és igazi házi kedvencekké tudnak válni pillanatok alatt, ám sokan félnek tőle, hogy egy hiperaktív, állandóan féltékeny kutya vajon hogy reagál egy "kistesó" érkezésére.

Marcsiék családjában előbb volt a gyerek, aztán a kutya, ami mostanában annyira nem megszokott. Szerettek volna egy állatot kislányuk mellé, akivel együtt tudnak felnőni. Ki is néztek maguknak egy francia buldogot, ám a végleges döntést csak jóval később hozták meg.

"Kitaláltuk, hogy egy francia buldogot hozunk a kislányunk mellé, hiszen rengeteg jót hallottunk a fajtáról, ám még mielőtt elmentünk volna érte, kikértük egy szakember véleményét is, aki nem kecsegtetett minket túl sok jóval. Ő inkább egy nyugodtabb fajtát javasolt, mivel őt már harapta meg buldog, és úgy gondolta, hogy a buldog vér még az összes kedves, kezes francia buldogban is ott csörgedezik. Ekkor egy kicsit elbizonytalanodtunk, de aztán nem adtuk fel a kutya-gyerek témát."

Ez egy remek példa arra, hogy akár egy állatorvos is tévedhet, sőt, akárki tévedhet, hiszen elég csak egy rossz emlék, egy rossz megjegyzés, és már is el lehet bizonytalanítani bárkit, aki eddig szilárdan hitt az igazában. 

Mielőtt kiskutyát vennénk magunkhoz, érdemes tényleg kikérni számtalan ember véleményét. Ebbe beletartozik az állatorvos, az ismerősök, akiknek hasonló kutyájuk van, az állateledel boltban dolgozó szakemberek, és bárki olyan járókelő, barát, rokon, aki egy kicsit is ért a kutyákhoz.

"Nem nagyon akartuk elengedni ezt a francia buldog témát, úgyhogy azt a döntést hoztuk, hogy ha a gyerek és a kutya beleszeretnek egymásba, akkor mindenképpen elhozzuk, de ha bármilyen apró jelet látunk arra, hogy az ő kapcsolatuk nem lesz működőképes, akkor keresünk tovább. A kislányunk most öt és fél éves, a kis bucink pedig 2, és imádják egymást. Életünk egyik legjobb döntését hoztuk meg, amikor magunkhoz vettük!"

Kivétel erősíti a szabályt. Én még soha nem hallottam erről a bizonyos buldogvérről, de ha valakinek van bővebb információja róla, az kérem írjon!

Vannak olyan kutyafajták, amik az anyukák számára első látásra vadnak, zabolázatlannak és természetesen veszélyesnek tűnnek, hiszen ki bízna meg egy olyan kinézetű kutyában, mint mondjuk a boxer, az angol bulldog, a staffordshire terrier vagy éppen a shar-pei. Történetünk szereplője éppen ezek közül a kutyák közül választott és egyáltalán nem okozott ez problémát.

Történetünk szereplője két shar-pei, akik jelenleg 10 és 6 évesek, így már bőven túl vannak a vidám kölyök kutya koron. Mercédesz két kisfiú anyukája, egyikük 5, másikuk 3,5 éves, tehát mindketten olyan kutyákkal nőttek fel, akikről azt írják, hogy jól kijönnek a gyerekekkel, ha tiszteletben bánnak velük, és alapvetően harcias a természetük. Ehhez képest Mercédesz kutyái vagy egy gyerekbarát labradornak képzelik magukat, vagy (ami inkább valószínű) csak szimplán jól neveltek. 

"A kutyák mindkét gyereket ugyanúgy elfogadták, nem volt rivalizálás, nem volt féltékenység. Volt, hogy arra mentem be a szobába, hogy a két shar-pei feldíszítve ült, és minden mozdulatát, megmozdulását tűrték a fiaimnak, ami a fajta jellegéből adódóan furcsa, de én természetesen örültem neki."

A kutyáknál előfordul, hogy ha egy új családtag (legyen az egy másik kutya, vagy egy gyerek) érkezik, akkor teljesen megbolondulnak, ám sokuknál inkább az a jellemző, hogy egy kisgyerek megjelenésekor kedvesebben, nyugodtabban reagálnak.

" Mielőtt az első kisfiam megérkezett volna a családba, a kutyák kölykök voltak még, így evidens volt, hogy sokkal lököttebbek, sokkal játékosabbak voltak. Szinte minden alkalommal húzták a pórázt és szaladgáltak összevissza, viszont amikor a gyerekem kezében volt a póráz, mint a kezesbárányok, a lába mellett sétáltak nyugodtan."

A Fajta jellegéből adódóan azért hozzá kell tenni, hogy a shar-pei eleinte bizalmatlan az idegenekkel, de azt is megjegyezném, hogy azok a kutyák, akik jól vannak nevelve, nem támadnak, inkább csak a gazdi mellett maradnak, és odaadóan lesik kívánságaikat.

"A mi kutyáink a gyerekek születése után biztonsági őrként is funkcionáltak minden egyes séta alkalmával. Ha bárki közel jött hozzájuk, rögtön ott voltak és figyeltek, hogy mi lesz az "idegen" következő lépése. Egy konkrét eset volt amikor morogva védelmeztek: egy ittas férfi jött oda hozzánk és elkezdett valamit dumálni, a kutyák körbeálltak minket és morogtak ugattak."

Hogy mi ebből a történetből a tanulság? Soha nem szabad megítélni egy kutyát, abból ahogy kinéz, és a fajta jellegek sem minden esetben érvényesülnek. Amíg egy kutya nem féltékeny az új kis gazdájára, amíg nem támad, nem érzi magát elhanyagolva, addig minden rendben. Természetesen nekik is az újdonság erejével hat a kisbaba érkezése, így folyamatosan szoktatni kell őket az új életükhöz, és nem szabad elfelejteni, hogy a kutyáknak ugyanúgy törődésre van szükségük, és nem szabad egy pillanatig sem elhanyagolni őket.

Természetesen az is fontos, hogy a kutyáink előtte jól legyenek szocializálva. Figyeljük meg őket más kutyák és gyerekek társaságában. Ha abszolút nincs probléma a két kutya és a gyerekek között, akkor otthon sem okoz majd gondod a kis jövevény, viszont ha vicsorgás, támadás, vagy akár harapás történik, akkor cselekedni kell. A kutyaiskola minden tekintetben megoldást jelenthet, ám vannak olyan kutyák, előéletükből adódóan, akik nem valók gyerek mellé, de ez sem az ő hibájuk. Erről majd egy másik cikkben :)

Mercédesznek köszönöm a történetét!

Amennyiben te is rendelkezel hasonló tapasztalatokkal, vagy csak szeretnéd elmesélni a történetedet, kérlek írj a gyerekkutya@gmail.com-ra, vagy keress meg bennünket Facebookon!

Kedves Olvasó!

Köszöntelek a blogomon, amelynek jól látod, Kutya és gyerek a neve.

Hogy miért pont ezt választottam? 

Nos, az indok nagyon egyszerű és számtalan személyes élmény fűződik hozzá. Lassan 4 éve vagyok tulajdonosa egy vérengző fenevadnak, egy vicsorgó, gonosz, hihetetlenül szófogadatlan és őrjöngő vadállatnak: Marcinak

Látszik a szemében, hogy bármikor szét tudna tépni egy ártatlan vagy éppen kevésbé ártatlan embert. Reméltem te is érzékelted kedves olvasó, hogy a soraim az irónia határát súrolják.

Mivel a lakhelyünk Budapest belvárosában van, számtalan gyerekes anyukával találkozunk mindennap. Sok olyan van, akik minden kérdés és kérés nélkül neki esnek a kutyának, és vannak olyanok is, akik ha már meglátják az utca túloldalán, azonnal vissza is fordulnak. Ezen a megítélésen nem tudom, hogy én tudok-e változtatni, de a ti történeteitekkel talán sikerülhet. 

Lesznek természetesen saját sztorik is, de tőletek várom a történeteiteket, megtörtént eseményeiteket és mindent ami a kutyákhoz és a gyerekekhez kapcsolódik.

Van egy sztorid és elmesélnéd?

Küldd el a gyerekkutya@gmail.com-ra vagy meséld el Facebookon üzenetben vagy kommentben :)